Valójában a mostani éjszaka épp nem, ellenben az összes többi... Polka hajnal kettőkor elkezd nyüszíteni, és semmi sem tudja megakadályozni ebben a tevékenységében mindaddig, amíg elő nem jövök a hálószobából. Ekkor kitörő örömmel üdvözli magán kívüli árnyamat, és maga körül forogva elvezet a bejárati ajtóig. Kinyitom, ő kivonul, kakál, én félálomban örvendezek a cucc felett, megkeresem a papírt, összeszedem, lehúzom a wc-n. Hálóba be, Polka kint. Nyüszítés. Elhalkulás. Három órával később újra rázendít, pisi, wc, ekkor már a nappali kanapéján esem össze, Polka pedig boldogan elheveredik előttem a szőnyegen, és így alszunk reggelig. Ha van társaság, nincs sírás.

Mit mondjak, jól definiált karikák vannak a szemem alatt.

Amúgy sokkal rosszabb, mint egy gyerek (gondolom), minden percben azt lesem, hogy most épp hogyan tesz kárt saját magában. Lassan olyan rutinnal halászom ki a szájából a kupakokat, kosárdarabkákat és minden apró kacatot, amit benyel, mint egy fül-orr-gégész.

Ui: ő Lulu, egy perccel utána már a szájában volt a kutyám...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.