Szokásos küzdelmünket - kivel menjünk ma sétálni - mostanság Macival játsszuk el.

Magamhoz veszem a pórázt. Polka hevesen hullámzik (így fejezi ki az örömét, mivel nem ugrálhat fel), majd elrohan a macijáért. Felsorakozik az ajtó előtt, Maci a szájában.

- Ereszd! - Polka lepottyantja maga elé a maciját. - Jól van Polka, jöhetsz! Macit lelkesen felkapja. - Polka, Maci marad! - Engedelmesen leül, Maci a szájában. - Nem, Polka, te jöhetsz, Maci marad - Kicsit megzavarodva ül, ugrásra készen, Maci a szájában. Ereszd! Elereszti. Jöhetsz! Kirohan az ajtón, Maci persze újra a szájában. Itt már nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek, de azért próbálom a röhögést elfojtani, és komolynak mutatkozni. Polka!!! Maci marad! Ereszd, Add ide! Macit visszahajítom a lakásba, és megpróbálom röptében megfékezni a Maciért visszarohanó Polkát. MONDOM, MACI MARAD!... és így tovább...

Ha elég ügyes vagyok, akkor a százszor elismételt két ellentmondásos vezényszó, de leginkább a kutya fizikai korlátozása ereményeként, immáron macitlanul el tudunk indulni sétálni.

Polka pedig boldog, hogy mekkorát játszottak. Ő és Maci.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.